Meg kell ismertetni a közszférát a fiatalokkal

Forrás: MTI

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter közlése szerint tárcája igyekszik hozzájárulni ahhoz, hogy a fiatalok a pályaválasztáskor a sokak által divatosnak tartott piaci foglalkozások mellett a közszférát is megismerjék, természetesnek vegyék. A miniszterelnök-helyettes a Kapunyitási pánik elnevezésű zánkai fesztivál budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, ez a célja a két éve sikeresen működő Re-generáció programsorozatnak is. Ennek „egyfajta korosztályos meghosszabbítása” lehet ez a rendezvény, amellyel remélhetőleg sikerül hagyományt teremteniük – fogalmazott.

Mihalovics Péter, az új nemzedék jövőjéért program koordinációjáért felelős miniszteri biztos kiemelte, a fesztivál hozzájárulhat a fiatalok állampolgársági aktivitásának növeléséhez, tudatos, kreatív állampolgárokká válhatnak, ami hasznára lehet közösségüknek és az egész nemzetnek is.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!