Még két hónapig lehet javaslatokat tenni a fogyasztóvédelmi szabályok változtatásához

Forrás: MTI

Az Országgyűlés pénteken, a nyári szünet  előtti utolsó ülésnapján kezd vitát a fideszes Németh Szilárd törvénymódosításáról, amely a közszolgáltatásokat érintő fogyasztóvédelmi szabályokon változtatna, ám az érintettek még két hónapig megfogalmazhatják javaslataikat  – számolt be a politikus, budapesti sajtótájékoztatóján.

Németh Szilárd elmondta: mind a fogyasztók és képviselőik, mind a minisztériumok, de a közszolgáltatók is közölhetik észrevételeiket az előterjesztéshez, amely a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakmai kontrollja és támogatása mellett készült.

A kormánypárt rezsicsökkentésért felelős politikusa a javaslat céljának a tudatos fogyasztói magatartás kialakítását, erősítését tartotta, valamint azt, hogy a fogyasztók nagyobb védelmet kapjanak a szolgáltatók túlkapásaival vagy nemtörődömségével szemben.