Megállapodást sürget a Fidesz a multikkal

Forrás: mno.hu, lanchidradio.hu

Első körben tárgyalást és megállapodást sürget a Fidesz a multik és a kormány között az etikus kereskedői magatartás betartásáról. A legnagyobb ellenzéki párt azt szeretné elérni, hogy az üzletláncok ne tehessék tönkre a magyar termelőket és feldolgozókat a különböző jogcímeken kivetett extra sarcokkal.

A Fidesz emellett növelni szeretné a magyar eredetű termékek arányát a boltok polcain – tudta meg a Lánchíd Rádió Font Sándortól, a Fidesz szakpolitikusától. „Állapodjanak meg egy magatartás-kódexben, ami tisztázza, hogy az üzleti

„Ha nem sikerülne netán ez a megállapodás: január 15-dike után törvényt fogunk nagy valószínűséggel benyújtani, amit már több nagyobb európai országban már megtettek. Ebben a törvényben tételesen rögzítik a hazai élelmiszer mennyiségének arányos képviseletét, meglétét egy-egy nagy áruházláncban” – jelentette ki a politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!