Megbecsüljük az időseket

kdnp.hu – MTI

A Fidesz megbecsüli az időseket, 2010 óta garantált a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzése, ezen túl pedig minden évben volt nyugdíjemelés.

A Fidesz-frakció MTI-nek küldött csütörtöki közleményében reagált így Korózs Lajos nyilatkozatára. Az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: vissza kell állítani a 2010-ben megszüntetett svájci indexálást a nyugdíjaknál, ezzel ugyanis legalább három százalékos lehetne jövőre a nyugdíjemelés a tervezett 0,9 százalék helyett. Értékelése szerint a Fidesz a 0,9 százalékos, „megalázó mértékű" emeléssel gazdasági értelemben kizárta a nyugdíjasokat a nemzetből.

A Fidesz szerint viszont Korózs Lajos havi 16 ezer forintos nyugdíjadót akart bevezetni.

„A szocialisták több mind duplájára emelték az élelmiszerek áfáját, háromszorosára a gáz árát, elvettek egy havi nyugdíjat az idősektől, csökkentették a nyugdíjak vásárlóerejét és nyugdíjadó címén havi 16 ezer forintot akartak elvenni tőlük" - tették hozzá.

A nyugdíjak vásárlóereje az alacsony inflációnak köszönhetően nő, a jövő évi nyugdíjemelés mértéke szintén a tervezett inflációhoz igazodik. A tej, tojás, baromfi áfájának csökkentése következtében a nyugdíjasok több tízezer forintot is megspórolhatnak – írta a párt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!