Megint a tolvaj kiállt rendőrért?

Forrás: FH

A Fidesz szerint teljességgel hiteltelen, hogy az a kormány és párt nyújt be antikorrupciós csomagot, amely a legkorruptabb csapat Magyarországon – fogalmazott az ellenzéki párt helyettes szóvivője a miniszterelnök bejelentésére reagálva.

Cser Palkovics András szerint az MSZP és a Gyurcsány–Bajnai-kormány is akkor tesz a legtöbbet a korrupció visszaszorítása érdekében, ha távoznak a hatalomból. Az ellenzéki politikus szerint tele vannak kormánypárti politikussal a tárgyalótermek és a büntetőeljárások, ami hitelteleníti Bajnai Gordon korrupcióellenes csomagját.

A baloldal sokadik antikorrupciós csomagját ismertette Bajnai Gordon miniszterelnök. Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal (KKH) létrehozásával, a bejelentővédelem intézményének megalkotásával, valamint átláthatósági megállapodások megköttetésével lépne fel a kormány a korrupció ellen – jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök vasárnap Budapesten.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!