Megint hazudott a miniszterelnök

Forrás: hirtv.hu

Nyíltan bírálták Gyurcsány Ferenc legújabb dolgozatát az MSZP országgyűlési képviselői a keddi frakcióülésükön – értesült a Magyar Nemzet. Volt olyan szocialista képviselő is, aki felvetette a kormányfő lemondását. Ezzel szemben Gyurcsány Ferenc mai sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte: a keddi MSZP-frakcióülésen sem a program egésze, sem pedig bármelyik eleme nem kapott kritikát. 

Karsai József battonyai polgármester, aki a miniszterelnök beszédét követő vita közben elment az ülésről, úgy gondolja: a bejelentett 1 200 milliárd forintos adócsökkentésből 2009-ben legfeljebb 100-200 milliárd forintnyi tehermérséklés valósulhat meg, ami a semmivel egyenlő.

Tóth Károly országgyűlési képviselő pedig azt hangoztatta a vitán: ha a kormány és a szocialisták nem tudnak hiteles programmal előállni, akkor az ország sorsát a népre, a választókra kell bízni, ami előre hozott választást jelenthetne.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!