A megszerzett tudást tovább kell adni!

Forrás: MTI

Az egymás mellett élés helyett az együttélésben vagyunk érdekeltek a romákkal, mi egy jövőben gondolkodunk – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH) tanévnyitóján Nyíregyházán.

Czibere Károly a főiskolán megtartott ünnepségen Péter apostol levelét idézve a születésre, a növekedésre és a szülésre hívta fel a megjelent hallgatók figyelmét. Mint mondta, a szakkollégium létrehozása is egyfajta születés, az életre hívás volt, a hallgatóknak ennek értelméről és az önmaguk elé állított kihívásról is el kell gondolkozniuk.

Az államtitkár szerint a születés mellett ugyanilyen fontos az eszmei gyarapodás is. A hallgatókhoz szólva figyelmeztetett, hogy ez csak úgy lehetséges, ha mindennap feltöltekeznek az életet adó forrással, azaz azzal az eszmével és a mozgalommal, amely a KRSZH létrehozásához kötődik.

A másik ember felé történő megnyílás fontosságát hangsúlyozva Czibere Károly azt mondta, a megkapott tudást tovább kell adni – ebben segít a roma szakkollégium intézménye.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!