Megszűnik a vakok szövetsége?

Forrás: mno.hu

Az eddigi támogatás 80 százalékának megvonása miatt megszűnik a vakok szövetsége – jelentette be a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal Szőke Lászlóra, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnökére hivatkozva.

A további anyagi támogatás elvonása miatt a szövetséggel együtt az alábbi szolgáltatások szűnnek meg: bezár a Vakvezető Kutyakiképző Iskola, megszűnik a vakvezetőkutya-kiképzés, nem nyit ki a hangos- és a Braille-könyvtár, nem lesz Braille-nyomtatás, nem készülnek pontírású folyóiratok, könyvek, nem tudják biztosítani a látássérültek segédeszköz-ellátását, nem készülnek hangoskönyvek a stúdiójában, a látássérült gyermekek nem részesülhetnek speciális tankönyvellátásban – olvasható a Szociális Kerekasztal közleményében. Ezeket a tevékenységeket és szolgáltatásokat odaadó munkával az elmúlt száz év alatt építették föl. Szőke László szerint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a jelentős elvonást tartalmazó költségvetés előterjesztését megelőzően az érintett szervezetekkel nem egyeztetett.

Az Országos Fogyatékosügyi Tanács (OFT) lett volna hivatott a tervezet véleményezésére – tette hozzá. Mint mondta, a minisztérium azonban az OFT-t is csupán tájékoztatta a koncepcióról, így a tanács határozat helyett csak ajánlást fogadhatott el, amelynek figyelembevétele a kormány számára nem kötelező.

A Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztallal együttműködő szervezetek nevében Simó Endre szervező szolidaritásáról biztosította a vakok szövetségét. Simó szerint „minden társadalom intelligenciájának és emberségének fokmérője, miképpen bánik fogyatékos embertársaival, hiszen bárki kerülhet olyan élethelyzetbe, hogy szüksége lesz segítségre”. Simó sürgette, hogy a kormány vizsgálja felül álláspontját, és ne vonja el a támogatást a leginkább rászorulóktól.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!