Forrás: MTI
Több mint 460 millió forintos beruházással elkészült a Kecskeméti Gyógyintézeti Központ informatikai hálózatának fejlesztése – közölte az intézmény főigazgatója, a kórházban tartott sajtótájékoztatón.
Svébis Mihály a legnagyobb magyarországi kórházi informatikai fejlesztésnek nevezte a – 11 milliárd forintot meghaladó Pólus projekt részeként elvégzett – beruházást.
A főigazgató bejelentette: a 2011 áprilisában megkezdődött Pólus projekt 2014 márciusában készül el.
Bányai Gábor (Fidesz-KDNP), a korábbi intézményfenntartó, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke hangsúlyozta: a megyei önkormányzat már korábban megkezdte az informatikai rendszer fejlesztését, mintegy 200 millió forint összegben kicserélte a kórház szervereit.
Zombor Gábor (Fidesz-KDNP), Kecskemét polgármestere, a kórház korábbi főigazgatója kiemelte: a mostani beruházás nemcsak az informatikai rendszer felújítása miatt, hanem a kórház póluskórházzá történő átalakítása szempontjából is fontos. Hangsúlyozta, hogy a kórház a fejlesztések befejezése után az ország egyik legkorszerűbb egészségügyi intézménye lesz.
A polgármester a város és az Országgyűlés egészségügyi bizottsága nevében mondott köszönetet az intézmény jelenlegi vezetésének azért, hogy a betegellátás zavartalan biztosítása mellett folyik a beruházás.
Zombor Gábor beszámolt arról, hogy a kórház számlájára folyósították azt az 1 milliárd forintot meghaladó összeget, amely a kecskeméti kórházba integrálódott kalocsai és kiskunfélegyházi kórház adósságkonszolidációjára érkezett.
Az eredeti tervek szerint a Póluskórház projekt keretében felépülő új részleg létrehozása több mint 11,6 milliárd forintba kerül. A beruházás az EU támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A teljes költségvetésből az építőipari kivitelezés összege 4,999 milliárd forint. A beruházás révén a 30 éve, két telephellyel működő megyei kórház egy helyen, a legmodernebb műszerekkel fogadja majd a betegeket. A fejlesztési projekt során egy új, 15 ezer négyzetméteres kórházi szárny épül, amelyben anya-gyermek központ, valamint szív- és érrendszeri centrum fog működni. Emeletráépítés következtében 1.300 négyzetméterrel bővül a rendelőintézet, továbbá 2.200 négyzetméter meglévő terület átalakítása történik meg a diagnosztikai épületben. Emellett összesen mintegy 3 milliárd forint értékben 454 új orvosi gépet, illetve műszert vásárolnak.