Megvan az esély a terrorellenes akcióterv ötpárti támogatására [videó]

kdnp.hu – MTI

Ötpárti egyeztetést tartottak pénteken a Belügyminisztériumban (BM) a kormány terrorellenes akciótervéről, amelyet hétfőn tárgyal a kabinet, ezt követően pedig újabb megbeszélés lesz róla a parlamenti pártokkal. A pénteki tárgyalás után Kovács Zoltán kormányszóvivő úgy nyilatkozott: alapvető szakmai nézeteltérés nem volt, körvonalazódik az egyetértés lehetősége.
 


Az egyeztetést követő sajtótájékoztatón Kontrát Károly, a BM parlamenti államtitkára a részletekről szólva elmondta: fontos része volt a megbeszélésnek a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemzőközponttal kapcsolatos kérdések megvitatása. A tervek szerint a szervezet – amely a nemzetbiztonsági szolgálatok által begyűjtött adatokat összegezné, elemezné, és ennek alapján döntene – július 1-jén jönne létre, és mintegy 130 ember tartozna a személyi állományába. Az intézmény – amelynek a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ lenne a jogelődje – információgyűjtést nem végezne, nyomozati hatásköre és hálózata nem lenne – fejtette ki.

Kontrát Károly értékelése szerint megvan az esély a központ ötpárti támogatására.

A lehallgatásokkal kapcsolatos szabályozásról azt mondta, az a cél, hogy senki ne kerülhesse ki a törvényeket az új technikai lehetőségek segítségével. Ebben is egyetértés mutatkozott a jelenlévők részéről – közölte.

Kovács Zoltán kormányszóvivő kérdésre megjegyezte: a tervezett törvénymódosítás a kérdéses alkalmazások használatát lehetővé tevő cégekre, illetve forgalmazókra vonatkozó szabályozásra lesz várhatóan kihegyezve.

A BM parlamenti államtitkára hangsúlyozta: azt tapasztalták az ötpárti egyeztetésen, hogy a megjelent parlamenti pártok képviselői szakmai módon, felelősen álltak a Pintér Sándor belügyminiszter által előterjesztett tervezethez. Ez nem tartalmaz többletjogosítványokat a Nyugat-Európában már működő szabályokhoz képest – jegyezte meg.

Kontrát Károly elmondta, az ellenzék is tett javaslatokat, például a büntető törvénykönyv szigorítására. A belügyminiszter úgy nyilatkozott – idézte szavait –, hogy a kormány nyitott ezek megtárgyalására.

A kormányszóvivő a tájékoztatón hangsúlyozta: a tömeges és ellenőrizetlen bevándorlás következtében megnőtt a terrorfenyegetettség mértéke Európában, és felelőtlenség lenne, ha Magyarország nem készülne fel az ebből fakadó aktuális kihívásokra. A hatékony fellépéshez viszont biztosítani kell a hatóságoknak a szükséges eszközöket – tette hozzá.

Kovács Zoltán kiemelte, a közös célban, a magyar emberek biztonságának növelésében egyetértés volt a kormány és a pártok között.

Az akcióterv hétfői kormányzati megvitatása előtt tárgyal róla a nemzetbiztonsági kabinet, és a BM egyeztetni fog Péterfalvi Attilával, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökével is – közölte a szóvivő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!