Megzsarolta az SZDSZ a józsefvárosi polgármestert?

Forrás: hirado.hu, nepszava.hu

Hamarosan időközi polgármester-választást írhatnak ki a főváros VIII. kerületében a polgármesteri posztra, a Népszava értesülései szerint ugyanis Csécsei Béla független polgármester akár már szerdán bejelentheti lemondását a tisztségéről.

Csécsei ötödik ciklusát tölti a Józsefváros élén, bár nem a rendszerváltás óta folyamatosan; először 1993 februárjában választották polgármesterré a kerületben – ismerteti az újság mai száma. A napilap úgy tudja, a polgármester lemondását hivatalosan megrendült egészségi állapotára hivatkozva jelenti be.
A napilap információi szerint az SZDSZ pénteken felszólította a lemondásra, hétfő délig adva haladékot a polgármesternek a döntésre. A kerületben ma is nagyon népszerű Csécsei ugyan független, ám eddig SZDSZ-es volt, csak idén július közepén, Retkes Attila elnökké választása után lépett ki a pártból. A hírek szerint az SZDSZ-ből Csécsei tudomására hozták: ha nem mond le a polgármesteri posztról, akkor a kerületi képviselő-testület – az SZDSZ és a Fidesz szavazataival – feloszlatja magát a mai ülésen.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!