Forrás: MTI
Egyre mélyül a szakadék az erdélyi magyar közösség és annak vezetői között – jelentette ki a házelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. A decemberi romániai választások eredménye az utolsó utáni figyelmeztetés, mondta Kövér László.
Vannak olyan magyar politikai vezetők, akiknek az az egzisztenciális és politikai érdekük, hogy az általuk vezetett közösség kizárólag őket tartsa viszonyítási pontnak, vagyis hogy minél teljesebb legyen a befolyásuk, így ugyanis nagyobb a súlyuk a belpolitikai küzdelmeikben. Ez némely esetben olyan törekvésekre készteti őket, hogy a demokrácia keretei között a saját közösségük fölött meglehetősen erős diktatúrát, hegemóniát gyakoroljanak, ami szintén a nemzet szétfoszlásához, leépüléséhez vezet – hangsúlyozta Kövér László, ennek legékesebb bizonyítékaként pedig a legutóbbi romániai parlamenti választást említette.
„Huszonkét év elvtelen, az alapvető kérdéseket mindig zárójelbe helyező, a mindennapi egzisztenciára koncentráló elitpolitizálásának az eredményeképpen kevesebb magyar szavazott az országgyűlési választásokon arányait tekintve, mint román” – mondta a házelnök hozzátéve: a rendszerváltás kezdetén ez még éppen fordítva volt. Ráadásul – hívta fel a figyelmet – e magyarok egy jelentős része is román pártokra adta voksát, vagyis „kezd mélyülni a szakadék a még legerősebb, legkompaktabb határon túli magyar közösség, az erdélyi magyarság és annak vezetői között, aminek beláthatatlan következményei vannak”. A mostani romániai választási eredmény az utolsó utáni figyelmeztetés, hogy valamin változtatni kell – összegezte álláspontját Kövér László.
A nemzetpolitikáról szólva Kövér László úgy fogalmazott, „a nemzet nem egy történelmi baleset következménye, hanem (...) a Jóisten teremtette olyan közösségek, amelyekben egy sajátlagos gondolkodásmód, kultúra kiformálódik”, és ahol az emberek otthon érezhetik magukat. Ha a nemzet elvész, akkor a civilizáció számolódik fel, mégis vannak, akiknek az a céljuk, hogy a nemzeteket mint az ő profitmaximalizálási szempontjaikat gátló tényezőket eltöröljék – hangsúlyozta.