Forrás: MTI
Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatójának lemondását követeli a BZSH zuglói közössége – számol be róla cikkében a Magyar Nemzet.
A Magyar Nemzet ismerteti: a BZSH zuglói körzete nyílt levelében arra kéri minden hittestvérüket, aki tenni szeretne a zsidó közösség jövőjéért, aláírásával követelje Schwezoff azonnali lemondását, hogy „a Mazsihisz és a BZSH új szellemben, nyugodt körülmények között végezze feladatát, hogy a honi zsidóság érdekeit képviselni hivatott szervezetek végre valós értékek alapján működhessenek”.
A Magyar Nemzet felidézi: Schwezoff Dávid október 31-én feljelentést tett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó csalás és sikkasztás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen a Dohány utcai zsinagóga beléptetési rendszere ügyében. A BZSH és a Mazsihisz között egyre jobban kiéleződő ellentétek egyik kritikus pontja a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga, amelynek felújítására 2,7 milliárd forintot szán a kormány. Schwezoff Dávid szerint az épület felújításának ügyében nem a Mazsihisznek, hanem a BZSH-nak kellene tárgyalnia a kormánnyal.