Miért a fogyatékossággal élő embereken spórolnak?

Forrás: hirtv.hu<br />

Tiltakozik a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a fogyatékkal élők támogatásainak drasztikus csökkentése ellen. 2010-ben a kormány a mozgáskorlátozottak közlekedési támogatásán több mint 700 millió forintot, a fogyatékosok esélyegyenlőségi programjain 120 millió forintot spórolna meg.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének csaknem negyedannyi pénz jut majd: 189 helyett alig 50 millió forintot kapnak. Ennyi jár majd a Siketek és Nagyothallók Szövetségének is, a tavalyi 162 millió forint helyett. „Azt el tudjuk fogadni, hogy gazdasági válság van, takarékoskodni kell. Azt viszont nem, hogy a fogyatékossággal élő embereken sokkal jobban takarékoskodnak, mint bármi máson. Megdöbbenéssel néztem, hogy a párttámogatások abszolút nem csökkentek, ugyanolyan szinten maradtak. A szövetségünk támogatása meg több mint 50 százalékkal csökkent. Akkor ezt magyarázza meg valaki nekem, hogy miért” – nyilatkozta Szakály József, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének főtitkára a hírTv-nek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!