Milliárdokkal károsítják az egyházakat a tolvajok

Forrás: hirszerzo.hu

Huszonhat és fél százalékról öt év alatt harminchat százalékra emelkedett azoknak a felderítetlen bűneseteknek az aránya, amelyek során templomokban, egyházi műemlékekben és temetőkben található értékeket eltulajdonítók ellen indult eljárás.

A magyarországi egyházak kára csak az utóbbi öt évben háromszázmillió forint volt, idén azonban ez az összeg már bizonyosan több mint az ötszörösére emelkedett – írja a Magyar Nemzet.

Ennek oka az a nagy visszhangot kiváltó eset, amikor – a vélhetően a rendelésre dolgozó tolvajok – a Komárom-Esztergom megyei Császár templomából elvitték id. Stephan Dorfmeister kizárólag a település templomába szánt barokk képeit. Az egyházkerület vezetői szerint a kár nehezen megbecsülhető, de legalább másfél milliárd forint.

Ugyanez a banda lophatta el később a székesfehérvári Rác-templom ikonjait és kegytárgyait, negyvenmilliós veszteséget okozva a szerb ortodox egyháznak – hívta fel a figyelmet a lap, amely összeállításában a legfrissebb és legfelháborítóbb eseteket is feleleveníti. Emlékeztet arra, hogy csak pár napja annak, hogy a Szabolcs-Szatmár megyei Anarcs kápolnájából elloptak két bronzból készült harangot, s felidézi a főváros VIII. kerületében, a Lőrinc pap téri templomban történteket, amikor négy fiatal a szentmise alatt próbálta meg ellopni a perselypénzt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!