Forrás: MTI
Minden megyében a Fidesz-KDNP jelöltjei kerülnek be legnagyobb számban a közgyűlésekbe az önkormányzati választáson – mondta az Országgyűlés elnöke Gárdonyban, a lakossági fóruma előtt tartott sajtótájékoztatóján.
Kövér László a települések esetében számszerű eredményt nem mondott, de hozzátette: mindenhol meg fogjuk őrizni a négy évvel ezelőtt megszerzett és megtartott pozícióinkat, egyedül az a kérdés, Budapesten mit hoz a választók akarata.
Kiemelte: Tarlós István főpolgármester posztját az ellenzék nem veszélyezteti, az idei két választáshoz hasonlóan most sincs olyan mondanivalója, amivel megszerezhetné a többséget.
Az MTI kérdésére azt mondta: országosan nem számít olyan eredményre, amelyet áttörésként vagy komoly győzelemként tudna felmutatni a baloldal.
A házelnök úgy véli, a megyei jogú városok közül Szegeden is meg fogják szorítani Botka László szocialista polgármestert. Kellemes meglepetésben bízom, mert komoly zavart okozott a helyi baloldalnál az ajtótól ajtóig menő kampány, amelyet Kothencz János polgármesterjelölt vezet – mondta.