Forrás: MTI
A szocialisták kormányzásával szemben ma minden segítséget megkapnak a rászorulók, nemcsak a téli fűtéshez, hanem a szociális étkeztetéshez is – reagált a Fidesz-frakció sajtóirodája arra, hogy az MSZP hétfőn ismét kezdeményezte a fagyhalál elleni alap létrehozását. Kiemelték: a rezsicsökkentésnek köszönhetően átlagosan 25 százalékkal kerül kevesebbe a fűtés, mint korábban, a legrászorultabbakat pedig ingyenes tűzifával és szénnel segítik több mint kétezer kistelepülésen. A kormány emellett minden eddiginél többet fordít a hajléktalanellátásra, az utcai ellátás működtetésére, a rászorulók étkeztetésére, valamint a foglalkoztatási és felzárkóztatási programokra.