Forrás: MTI
Munkára, alázatra és szerénységre kérte a Fidesz-KDNP megválasztott polgármestereit és képviselőit Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a kormánypárt önkormányzati választási kampányát értékelő vasárnapi rendezvényen, a budai Millenárison.
A Fidesz önkormányzati kampányának vezetője beszédében azt mondta: a Fidesz-KDNP nagy győzelmet aratott egy héttel ezelőtt, amiből azt a következtetést kell levonni, hogy „szolgálnunk kell a választókat, mindenkit”. Kósa Lajos szerint ahol veszítettek, ott nem voltak alázatosak, nem szolgálatnak fogták fel a bizalmat. Ha ugyanis valakit megválasztanak polgármesternek, képviselőnek, akkor „a kettes portásnak is előre köszönünk (...), mindenkinek megállunk az utcán” – fogalmazott, hozzátéve, hogy „nincs baloldali utca, jobboldali vizes árok” vagy éppen „LMP-s gallyazási feladat”.
Közölte: a kormánypártok megválasztott polgármesterei, valamint megyei és helyi képviselői csaknem 3500-an vannak országszerte. Közülük 624-en polgármesterek, míg ezzel szemben a baloldal mindössze 31, a Jobbik pedig 14 polgármestert ad – jegyezte meg. Azt is hozzáfűzte, hogy a megyei közgyűlésekben mindenhol a Fidesz-KDNP van többségben, a megyei jogú városok közül 20-nak, Budapesten pedig 17 kerületnek lesz kormánypárti vezetője a következő öt évben.
Magyarország három idei választáson van túl, és mindháromszor úgy döntöttek az emberek, a Fidesz-KDNP-nek szavaznak bizalmat, mégpedig egyre nagyobb arányban – mondta Kósa Lajos. Szavai szerint baloldali ellenfeleik „a vesztes csapaton semmiképp se változtass” elvét követték.