Mindig ugyanott futnak össze a szálak

Forrás: MTI

Három könnyű helikopter beszerzésére nyert el pályázatot a Honvédelmi Minisztériumtól csaknem 240 millió forint értékben a Combat Kereskedelmi Kft. – tudta meg a Magyar Nemzet.

A napilap mai számának cikke szerint a forgószárnyas gépeket induló alkatrész- és szerszámkészlettel kell ellátniuk, és bizonyos mértékig garanciát is kell vállalniuk a járművek minőségéért, a megfelelő működésért.
    
A cég a Horn-kormány idején kapta meg a Belügyminisztérium és a Köztársasági Őrezred hivatalos szállítója címet, azóta van üzleti kapcsolatban a rendvédelmi szerveken kívül diplomáciai szervezetekkel, és az olyan stratégiai vállalatokkal, mint a Paksi Atomerőmű Zrt. vagy a Mol Nyrt.
    
A Magyar Nemzet azt is ismerteti, hogy a társaság két ügyvezetője Wéber János és Székely Herbert egykor jó kapcsolatokat ápolt az MSZP vezető köreihez tartozó személyekkel. Wéber János együtt tevékenykedett egy betéti társaságban Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes szóvivőjével, Horváth Évával, akit most bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítanak a BKV-s botrányok kapcsán.

Részletek a mai Magyar Nemzetben olvashatók.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!