Forrás: hirado.hu
Mindszenty József példája azt mutatja, hogy csak megalkuvás nélkül lehet a célt elérni - mondta Navracsics Tibor a Fidelissimus Pastor A leghűségesebb pásztor: Mindszenty bíboros fehérvértanúsága elnevezésű kiállítás megnyitóján Veszprémben.
A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter Mindszentyről azt mondta: kezdettől fogva küldetést teljesített, mégpedig a legnehezebb küldetést, Jézus küldetését. S hogy valóban ez a legnehezebb küldetés, az is mutatja, hogy micsoda erők mozdultak meg ellene: még fiatal emberként a kommunisták 1919-ben internálták, a nyilasok 1944-ben börtönbe vetették, majd a kommunisták koncepciós pert indítottak ellene, s bebörtönözték 1948 után.
Navracsics Tibor kifejtette: Mindszenty József igazát bizonyítja jelszava, a Devictus vincit, vagyis legyőzetve győz. Mintha sorsszerűen, gondviselésszerűen tudta volna, hogy amikor jelszavat választ, akkor a sorsát is kijelöli. Látszólag legyőzték, hiszen mindkét totalitárius rendszer börtönbe vetette, lehetetlenné tették, hogy földi küldetését beteljesítse, azonban mégis ő győzött, hiszen túlvilági küldetését teljesítette be - tette hozzá a miniszter.
Mindszenty élete példa mindenki számára, aki úgy gondolja, hogy taktikai megfontolásokból engedni lehet az igazságból, engedni lehet az alapértékekből, látszólag kiegyezésekkel, látszólag megegyezésekkel és megalkuvásokkal is el lehet érni a célt. A bíboros példája pontosan azt mutatja, hogy csak megalkuvás nélkül lehet a célt elérni. És ebből a szempontból, főként egy pap számára az evilági küldetés másodlagos, az igazi cél Krisztus küldetésének beteljesítése, Krisztus igazságának hirdetése. Mindszenty ezt megtette - fejtette ki az igazságügyi miniszter.