A minimálbérből élők is igénybe vehetik a CSOK-ot

Forrás: MTI

Széles körben igénybe vehető a 10 plusz 10 millió forintos otthonteremtési támogatás, és a kormány azon is dolgozik, hogy a közfoglalkoztatás területén működjön annak rendszere – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán. Azzal kapcsolatban, hogy egyes szociológusok véleménye szerint „az igazán szegényeknek ez a csok nem szól", Tuzson Bence azt mondta: elég általános jelenleg is az otthonteremtési támogatás. Példaként megemlítette: ha két minimálbérből élő ember vállalja, hogy három gyermeket fog nevelni, akkor igénybe veheti ezt a támogatást.

Kitért arra is: gondolkodnak azon, hogy a közfoglalkoztatás területén miként lehetne működőképes ez a rendszer úgy, hogy a lakások is fenntarthatóak legyenek. Azt mondta: azon dolgoznak, hogy a vonatkozó jogszabályba hogyan emelhetnek be olyan részeket, amelyek segítik ezeknek az embereknek az otthonhoz jutását is. : ennek konstrukciója kidolgozás alatt áll, várhatóan tavasz környékén megszületik az ezzel kapcsolatos jogszabálytervezet – jelezte az államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!