Forrás: MTI
A több országban, köztük Afganisztánban is folytatódó magyar katonai missziós szerepvállalásról tájékoztatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságát a honvédelmi miniszter.
Hende Csaba elmondta, a NATO által vezetett afganisztáni misszió, az ISAF 2001-ben kezdődött, s az év végén véget ér. Ekkor Afganisztán biztonságának teljes felelősségét átadják az afgán kormányzatnak.
A miniszter tájékoztatása szerint a katonai misszióban a magyar kormány legutóbb 2014. december végéig hosszabbította meg a különleges műveleti kontingens és a Mi-17-es szállítóhelikopter-légi-kiképzési támogató csoport mandátumát.
Hozzátette: Magyarország a 2015. január elsejével kezdődő Resolute Support (Szilárd támogatás) elnevezésű misszióhoz – a szövetségi felkérésnek megfelelően – is jelentősen hozzájárul. A Magyar Honvédség 2015. január elsejétől mintegy száz katonával lesz jelen Afganisztánban.
Emellett Hende Csaba a Szomáliában, Maliban és a Közép-afrikai Köztársaságban lévő magyar katonai szerepvállalásról is tájékoztatta a bizottságot. Elmondta: az Európai Uniónak a szomáliai biztonsági erők kiképzésére irányuló missziójában (EUTM Somalia) 2013-ban egy ugandai táborban látták el feladatukat a magyar katonák, idén viszont Mogadishuba települtek át. Az EUTM Somalia misszió magyar szerepvállalásának mandátumát legutóbb 2015. március végéig engedélyezte a kormány.