MNB-tanácsadó a sajtó ellen

Forrás: MNO

Alpári stílusban kritizálja a legtöbb polgári sajtóorgánumot saját blogjában a jegybank kommunikációs főtanácsadója. Braun Róbert azt sérelmezi, hogy a sajtó megírta: Gyurcsány Ferenc stratégiai főtanácsadója, az SZDSZ kabinetfőnöke volt, és a felesége, Braun-Rozgonyi Krisztina vezette Nemzeti Hírközlési Hivatal csaknem egymilliárdot költött el külsős ügyvédekre, közbeszerzés nélkül.

A blog gyűlölködése nem egyeztethető össze a Magyar Nemzeti Bank dolgozóira vonatkozó etikai kódexszel, amely Braunra is vonatkozik. – Eddig a nyilvános gyalázás, Magyar Nemzet, Magyar Fórum, Magyar Hírlap, Hír TV jutott osztályrészemül – írja Braun. A főtanácsadó a tények közlése miatt „csahosnak” nevez egyes újságírókat, akiknek szerinte az a feladata, hogy a most jövő „újundokokat” dicsőítse. Braun, akit Simor András jegybankelnök nemrég kiváló kommunikációs szakembernek nevezett, a Hír TV-vel és lapunkkal kapcsolatban például így fogalmaz: „senki ne féltse őket”, mert „a csahizmus megoldja a nyelvi nehézségeket”.

A jegybank alkalmazásában álló főtanácsadó blogbejegyzései több ponton is sérthetik az MNB dolgozóira vonatkozó etikai kódex előírásait, amely megenged ugyan közéleti tevékenységet, ám csak akkor, ha az összhangban van a társadalom általános megítélése szerinti közérdekkel, mentes a szélsőségektől, és nem befolyásolja kedvezőtlenül az MNB megítélését.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!