Forrás: MTI
Kormányzati segítséget kér Salgótarján önkormányzata ahhoz, hogy a város területén lévő „barnamezős” területeket munkahelyteremtésre használhassák – jelentette be a nógrádi megyeszékhely polgármestere a közgyűlés ülésén.
Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz-KDNP) hozzátette: ezeknek a területeknek a 99 százaléka magántulajdonban van, a rendszerváltozás utáni privatizációs ügyeskedések révén pedig az a helyzet alakult ki, hogy „tulajdonosuk van, gazdájuk viszont nincs”.
Kifejtette: a lakossági fórumokon az önkormányzaton kérik számon, miért nem használják a bezárt nagyüzemek, az öblösüveggyár, a síküveggyár, a BRG és az acélgyár területét, valamint azokat az épületeket, amelyeket némelyikben meghagytak. A polgármester azt mondta: ezek a jó infrastruktúrával ellátott ipartelepek gyakorlatilag mind felszámolók kezén vagy olyan vállalkozók tulajdonában vannak, akik nem a munkahelyteremtésben gondolkodnak.
A téma Salgótarján készülő településfejlesztési koncepciójával, az integrált településfejlesztési stratégiával kapcsolatban került elő. A terveket készítő Városfejlesztés Zrt. ügyvezetője, Bajnai László hangsúlyozta: ha Salgótarján kihasználja az adottságait, akkor példaértékű középváros lehet, a központi régióból egy fontos kapu az északi régióba.