Nézőpont: a kormánypártok támogatottsága magasabb, mint az ellenzéki pártoké együttvéve

Forrás: MTI

A nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség alapján reprezentatív, ezerfős mintán elvégzett telefonos felmérés eredményei azt mutatják, januárban a megkérdezettek 32 százaléka szimpatizált a kormánypártokkal, „ami statisztikai értelemben azonos a decemberi 34 százalékkal"; a kormánypártok támogatottsága továbbra is magasabb, mint az összes ellenzéki párté együttvéve.

A Jobbik az év első hónapjában sem tudott erősödni a tavaly év végi mélyponthoz képest, a párt támogatottsága jelenleg 10 százalék a teljes felnőtt népesség körében – írják, hozzátéve, a 11 százalékon álló MSZP a baloldali táboron belüli támogatottságát is növelni tudta az öt százalékon álló DK-val szemben.

A baloldal (MSZP, DK, Együtt, PM) egésze ugyanakkor érdemben továbbra sem tudott erősödni. Az Együtt és a PM tábora 1-1 százalékos, míg az LMP-vel változatlanul a megkérdezettek 3 százaléka szimpatizál – áll a kutatás összegzésében.

A Nézőpont szerint a legvalószínűbb listás eredmény (potenciális szavazók) alapján a Fidesz-KDNP 44, a Jobbik 23, az MSZP 15, a DK 7, az LMP 5, az Együtt 2, a PM pedig 1 százalékon áll.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!