NATO-csúcs: Magyarország jól teljesít a védelmi költségek terén

kdnp.hu
Forrás: MTI

Belső lapos

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Nikola Poposki macedón külügyminiszter megbeszélést folytat a NATO kétnapos varsói csúcsértekezletének első napján, 2016. július 8-án a Nemzeti Stadionban. (MTI Fotó: KKM)

Magyarország kifejezetten jól teljesít a védelmi költségek terén, amelyek a 2014-es newporti NATO-csúcstalálkozó óta 20 százalékkal növekedtek, s ez a negyedik legnagyobb költségnövelést jelenti a tagállamok között – mondta az MTI-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Varsóban, ahol a tárcavezető részt vesz a pénteken kezdődő kétnapos NATO-csúcson.

Szijjártó Péter „rendkívüli jelentőségűnek" minősítette a varsói csúcstalálkozót, mivel az itt hozandó döntések révén megerősítik a szövetség védelmi képességeit, ezen belül a keleti szárnyat.

A miniszter kilátásba helyezte, hogy a newporti csúcs döntéseinek alapján létrejövő gyorsreagálású erők keretében Magyarországon jövőre megalakul az egyik előretolt irányítási egység (NATO Force Integration Units – NFIU) a 8 kelet-európai elem közül. Szijjártó Péter hangsúlyozta: az NFIU létesítése nem jár csapatállomásoztatással, parancsnoki pontról van szó, ahol Magyarország esetében 40 NATO-tiszt – köztük 20 magyar – fog szolgálatot teljesíteni.

Szijjártó Péter megerősítette: a mintegy 5 ezer fős, lándzsahegynek is nevezett nagyon gyorsan bevethető erő (Very High Readiness Joint Task Force – VJTF) keretében 2018-ban, az olasz irányító parancsnokság idején egy magyar lövészszázad fog majd szolgálatot teljesíteni.

A külügyminiszter kitért arra is: a Varsóban hozandó döntések értelmében négy, összesen mintegy 4 ezer fős nemzetközi zászlóalj állomásozik majd rotációs rendszerben Lengyelországban és a balti államokban. Mint mondta, az ilyen katonai jelenlét összhangban van a NATO-Oroszország alapokmánnyal.

Magyarország ebben a rotációs alapú állomásoztatásban nem vesz részt, viszont magyar katonák jövőre a visegrádi országok katonáival együtt rotációs alapon három hónapig gyakorlatoznak a balti országokban.

Az észak-atlanti szövetség kétnapos varsói csúcstalálkozóját 28 tagország állam-, illetve kormányfőinek részvételével, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár elnökletével tartják. A magyar delegációt Orbán Viktor miniszterelnök vezeti.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!