A NATO-nak meg kell felelnie az új biztonsági kihívásoknak

Forrás: MTI

A NATO-nak jelentős változtatásokat kell végrehajtania ahhoz, hogy meg tudjon felelni az utóbbi időben kialakult új biztonsági kihívásoknak, amelyek egyszerre keleti és déli irányból érik a szövetséget – nyilatkozott Szijjártó Péter, aki a NATO-tagállamok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozásán vett részt a törökországi Antalyában.

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a megváltozott – és minden idők legtöbb kihívását rejtő – biztonsági környezetben rendkívüli jelentősége van a NATO által korábban, a Walesben tartott csúcstalálkozón elfogadott akciótervnek, amely válsághelyzetben nagyon rövid időn belül bevethető alakulatok és a keleti tagállamokban – köztük Magyarországon – előretolt vezetési parancsnoki pontok létrehozását irányozza elő.

A tanácskozáson szó volt a földközi-tengeri menekültügyi válságról is, amellyel kapcsolatban Szijjártó Péter arra kérte tárgyalópartnereit, hogy a probléma kezelésekor ne feledkezzenek meg a Magyarországot közvetlenül érintő nyugat-balkáni migrációs nyomásról sem.