Navracsics Tibor: a kultúra elősegíti a párbeszédet és a kölcsönös megértést

kdnp.hu – MTI

A kultúrának döntő szerepe van a tartós kapcsolatok létrehozásában szerte a világban – mondta Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosa Brüsszelben, az Európai Kultúra Fóruma nevű rendezvényen kedden.

Megnyitóbeszédében hangsúlyozta: „a kultúra elősegíti a párbeszédet és a kölcsönös megértést, döntő szerepe van a tartós kapcsolatok létrehozásában szerte a világban, ahogyan azt a legutóbbi, Iránban tett látogatásom is igazolja".

A politikus bejelentette, hogy az uniós bizottság javaslatot tesz arra, hogy a 2018-as év a kulturális örökségek európai éve legyen.

„Ez lehetőséget teremt arra, hogy nagyobb figyelem forduljon az oktatásra és a kulturális örökségek iránti érzékenységre. Ezzel kapcsolatban hamarosan elkezdődik a jogalkotási eljárás, tanácskozást tartok az Európai Parlamenttel, a tagállamokkal és az érintett szakértőkkel a megvalósítás érdekében" – mondta a biztos.

A kétévente rendezett szakmai fórumon az ágazat főbb szereplői gyűltek össze, hogy megbeszéljék a kultúra területén való kezdeményezéséket és iránymutatásokat adjanak az unió kultúrpolitikájának.

Az idei fórum arra koncentrál, vajon milyen szerepe van és milyen szerepet tölthetne be a kultúra, a társadalmi összetartozás és a kultúrák közötti párbeszéd a menekültek integrálásában, valamit hogyan járulhat hozzá az innováció támogatásához, a munkához jutáshoz és a gazdasági fejlődéshez.

A résztvevők emellett megvizsgálják, milyen szerepet tölt be Európa a kultúra nemzetközi porondján.

A tájékoztatás szerint a fórum második, szerdai napján az üléshez csatlakozik Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, hogy Navracsics Tiborral közösen határozzák meg a kulturális együttműködés stratégiai megközelítésének vázlatát az Európai Unió és nemzetközi partneri között.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!