Négy év alatt megduplázódik a kétgyermekes családok adókedvezménye

Forrás: MTI

A következő négy évben duplájára emelkedik a két gyermeket nevelő családok által igénybe vehető adókedvezmény mértéke – jelentette ki a az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában. Novák Katalin elmondta: amíg jelenleg havi húszezer forintnyi adókedvezményben részesülnek a kétgyermekes szülők, 2019-ben ez az összeg már havi negyvenezer forint lesz.

A politikus felidézte, hogy 2010 előtt szinte nem működött családi típusú adózás, csupán a három gyereket nevelő családoknak járt gyerekenként havi négyezer forintnyi adókedvezmény, vagyis összesen 12 ezer forint. Ma a kedvezmény összege egy három gyermeket nevelő család esetében 99 ezer forint. A kormányoldal kiterjesztette a kedvezményt az egy- és kétgyermekes családokra is, vagyis a családok 95 százaléka ma már igénybe veheti. Novák Katalin úgy vélekedett, hogy a kormány családpolitikai intézkedései eredményesek, hiszen átlagosan egy családban húsz éve nem született annyi gyerek, mint az idén.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!