Forrás: index.hu
Balog Zoltán felzárkóztatásért felelős államtitkár és Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke is szélsőségesek és áljogvédők provokációjának nevezte gyöngyöspatai eseményeket az ügyet vizsgáló eseti bizottság keddi ülésén. Az országos rendőrfőkapitány azt is elmondta, hogy negyedmilliárd forintba került a hatóság fellépése húsvétkor. Az ORFK döntése alapján 22 fős, nagyrészt újoncokkal felálló kapitányságot építenek.
Balog Zoltán azt is közölte, hogy az előző ciklus emberi jogi bizottsági elnökeként néha túlzónak érzi az eset kapcsán elfogadott egyenruhás bűnözést tiltó törvényt, de szükségesnek tartja.
Haszonlesők politikai játszmájának nevezte a tavaszi eseményeket mind a szélsőségesek, mind az általa áljogvédők és Richard Field részéről. A Jobbik által indított, de kezükből kicsúszó történések szerinte a magyar uniós elnökség ideje alatt elfogadott európai romastratégia hiteltelenítésére irányuló törekvések voltak, amivel rengeteg ember életét keserítették meg.