Nem európai sztenderd az Ab joga az alaptörvény felülvizsgálatára

Forrás: MTI

Nincs olyan európai sztenderd, amely alapján az Alkotmánybíróságnak) jogot kellene biztosítani az alaptörvény felülvizsgálatára – jelentette ki Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára az alkotmányügyi bizottság előtt az egyes törvényeknek az alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló kormányzati előterjesztés tárgyalása során.

Répássy Róbert a törvényi változások közül kiemelte, hogy az Ab-ről szóló jogszabályban a módosítással rögzítik azokat az eljárási szabályokat és felülvizsgálati korlátokat, amelyeket a testület az elmúlt 23 évben kimunkált. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt két évtizedben az Ab 15 határozatában arra az álláspontra jutott, hogy az alkotmányt és az alkotmánymódosításokat érdemben sohasem, csak közjogi érvénytelenség miatt vizsgálhatja.

Felidézte azt is, hogy az Ab egy 2011-es határozatában felsorolta azt a négy európai országot, ahol az alkotmánybíróság felülvizsgálhatja az alaptörvényt, vagyis z Európa Tanács 47 tagállamát tekintve ez a jogkör különleges kivétel – mondta az államtitkár..

Hangsúlyozta:  nevével ellentétben az Alkotmánybíróság nem az alkotmány bírája, hanem az alkotmány védelmezője.

Az államtitkár az ügyek áthelyezésével kapcsolatos szabály módosításáról azt mondta: a jövőben konkrét, egyedi ügyet az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke nem helyezhet át, megszűnik az ezzel kapcsolatos jogköre. Ehelyett az elnök az Országos Bírói Tanáccsal egyetértésben kijelölhet egy másik bíróságot, amely fogadni fogja azokat az ügyeket, amelyeket a leterhelt bíróság nem képes. Ez viszont csak a határozat kezdőnapja után érkezett ügyekre vonatkozik, tehát az OBH elnöke nem is értesül majd arról, hogy milyen ügyeket helyeznek át.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!