Forrás: MTI
Nem hitelesek a bukott baloldal, azaz az Demokratikus Koalíció és az Együtt-PM európai parlamenti képviselőjelöltjei, mivel legkevésbé szolgálják a nemzeti érdekeket és képtelenek kiállni Magyarországért – mondta Vinnai Győző, a Fidesz-KDNP pártszövetség térségi országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón Nyíregyházán.
A kormánypárti politikus a Bajnai Gordon szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottakra úgy reagált, a Gyurcsány-Bajnai-féle szövetség korábban Brüsszelben és Strasbourgban rendszeresen hátba támadta a magyar embereket, és kilenc éven át – a túlzottdeficit-eljárás időtartalma alatt – Európa szégyenpadjára ültette saját hazáját.
Semmilyen szélsőséges politikát nem fogadunk el sem a baloldaltól, sem pedig attól a szélsőjobbtól, amely EU-zászlót éget, ki akar lépni az unióból és veszélyezteti a Magyarországot megillető fejlesztési forrásokat – közölte Vinnai Győző.
A fideszes képviselő úgy fogalmazott, hogy a baloldal most béremelésről és a foglalkoztatási szint emeléséről beszél, miközben kormányzásuk alatt megduplázták a munkanélküliséget és csökkentették a béreket.
Május 25-én a tét az, hogy lesznek-e elegen Brüsszelben és Strasbourgban olyan EP-képviselők, akik kiállnak a magyar érdekekért – mondta Vinnai Győző. Erre nagy szükség van, hiszen az akác és a pálinkafőzés ügyében, a külhoni magyarok, az energiaárak és az Erzsébet-program megvédésében lesznek még csaták – jelentette ki.