Nem kaphat uniós támogatást a 4. metró 2. szakasza?

Forrás: OS

A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén a 4-es metró második, Baross tér és Bosnyák tér közötti szakaszáról, a járművek 2009 végi megrendeléséről, a tenderek 2010 eleji kiírásáról és a remélt uniós támogatásról tárgyalnak a képviselők. A VEKE azt kéri: a városvezetés lássa be végre, hogy a metró második szakasza nem csak költségvetésileg irreális, hanem szakmailag is felesleges, ráadásul a birtokukban lévő, eddig titkolt szakmai tervdokumentumok szerint egyértelműen alkalmatlan uniós támogatás lehívására – olvasható a szervezet közleményében.

Ahhoz, hogy a metró második szakasza uniós támogatást kapjon, sok más mellett két feltételnek kellene biztosan teljesülnie: a projektnek megtérülőnek kell lennie és ahhoz, hogy a 2007 és 2013 között költségvetési időszak uniós forrásaiból lehessen lehívni, a projektet 2015-ig be kellene fejezni – írja a VEKE.

Ezen feltételek egyike sem teljesül, a VEKE ma közzétett szakmai elemzése szerint, mely a honlapjukon elérhető. Ebből kiderül: a 167 milliárdos projekt az uniós támogatásra nem lehet jogosult, hiszen 2015-ig történő befejezése irreális, a VEKE birtokában lévő hivatalos szakmai anyagok szerint pedig a beruházás nem megtérülő, így nem is támogatható. Épp ezért felelőtlenség a tenderek kiírása 2009 végén, 2010 elején.

A VEKE alternatívát is kínál: gyorsvillamos kiépítését Újpalotáig, mellyel maximum 40 milliárd forintból biztosítható lenne Újpalota közvetlen belvárosi kapcsolata, a Thököly úti kötöttpályás közlekedés, a buszok kiváltása és versenyképes kötöttpályás közösségi közlekedés biztosítása a folyosó teljes hosszában. Ráadásul, tekintettel arra, hogy az újpalotaiaknak a Bosnyák téren nem kell átszállnia, menetidőben nem járnak rosszabbul, mint a metró második szakaszának megépülésével, sőt, még kényelmesebb is az útjuk átszállás nélkül. A honlapon található elemzés nem csak az uniós támogatás problémáiról, a metró második szakaszával kapcsolatos elhallgatott adatokról, hanem a lehetséges alternatíváról is tartalmaz részleteket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!