Forrás: MTI
Navracsics Tibor uniós biztos szerint az Európai Bizottság elfogadja a költségvetési konszolidáció fontosságát, de növekedésbarát konszolidációt szorgalmaz, tehát az oktatási rendszerek nem lehetnek ennek kárvallottjai.
A november 1-jén hivatalba lépett új EB oktatási, kulturális, ifjúsági és sportügyekért felelős biztosa az Inforádiónak szerdán adott nyilatkozatában a hazai oktatási reformmal, a gimnáziumi férőhelyekkel kapcsolatban azt mondta, azt kell megnézni, hogy a középiskolák inkább a foglalkoztathatóság javításához vagy inkább az ifjúsági munkanélküliség súlyosbodásához járultak-e hozzá.
„Abban az esetben, ha ennek következtében csökken az ifjúsági munkanélküliség, növekszik az ifjúsági foglalkoztathatóság, akkor ez egybeesik az európai tendenciákkal és törekvésekkel, amennyiben ellentétes, akkor természetesen nem” – hangsúlyozta.
A gimnáziumi férőhelyek számának csökkentése önmagában nem jelenti az Erasmus-programból való kiesést, mivel az Erasmus Plus hatszázezer szakképzésben résztvevő diák számára biztosítja a külföldi tapasztalatszerzést - hangsúlyozta.