Forrás: MTI
Szándékos félrevezetésnek nevezte az ingatlanadóval kapcsolatos felvetéseket a fideszes Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke, hozzátéve, hogy az önkormányzatok érdemi adókivetési gyakorlata ezen a téren nem változik. A politikus egy sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: „szó sincs arról, hogy bármilyen ingatlanadó kerülne bevezetésre”.
Mint ismertette, az adótörvények módosításának részeként a helyi önkormányzatok lehetőséget kapnak arra, hogy az eddigi korlátoktól eltérően alakíthassák az adózási gyakorlatukat. Hangsúlyozta, hogy ez az ingatlanok tekintetében a jelenlegi adóformákat jelenti. Kifejtette: eddig is ki lehetett vetni építményadót négyzetméter és érték alapon, ez ezután is így van. Jelezte, hogy az ingatlan forgalmi értékére vonatkozó 3 százalékos felső korlát nem biztos, hogy így marad, annak felülvizsgálatát kérte, mert több önkormányzat számára hátrányos lehet.