Forrás: inforadio.hu
Európa gazdasági és társadalmi feszültségekkel teli, a kormánynak ebben a helyzetben kell meghoznia a döntéseit – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Giró-Szász András. A kormányszóvivő beszélt arról is, hogy milyen tartalékai vannak a jövő évi költségvetésnek.
A bizonytalanság nem Magyarország sajátja, bizonytalan világban élünk. Ez a bizonytalanság már 2008 óra jellemző, és nemhogy enyhült volna, hanem elmélyült – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a kormányszóvivő, aki hozzátette: nem az állampolgárok, és nem is a politikusok okozták a gazdasági válságot.
A válság első lépése egy ingatlanválság volt az Egyesült Államokban, majd a második egy pénzpiaci válság, ebből lett egy világgazdasági válság. Ezt azonban a gazdaság vezető szereplői okozták sokszor manipulatív, a valós életben nem megfogható vagyonok fiktív pénzpiaci konstrukciók mozgatásával – hangsúlyozta Giró-Szász András, aki szerint az államnak fontos szerepe van abban, hogy ne engedje el azon állampolgárok kezét, akik az áldozatává váltak ennek a folyamatnak.
Európa gazdasági és társadalmi feszültségekkel teli. A magyar kormány lépései ebben a kontextusban kevesebb támadást érdemelnének, bár ez természetes, hiszen a szakszervezeteknek is a saját privilégiumaikat kell védeniük, a politikai ellenzéknek pedig a mindenkori kormányt kell támadnia – fogalmazott a kormányszóvivő.
A 2012-es költségvetés tartalékairól szólva Giró-Szász András elmondta, három részből tevődik össze a tartalék: egy 150 milliárd forintos országvédelmi alapból, egy 100 milliárdos.