Forrás: MTI
A Fidesz-frakció szerint hétfőn nemcsak Falus Ferenc, a baloldal visszalépett főpolgármester-jelöltje bukott meg, hanem Juhász Péter, az Együtt-PM V. kerületi polgármesterjelöltje is.
A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy Juhász Péter és az Együtt-PM megint hazudott, sajtóinformációk szerint ugyanis az Együtt-PM V. kerület polgármesterjelöltje – az ellenzéki pártszövetség korábbi állításával szemben – mégis az egykori főpolgármester-helyettes Hagyó Miklós volt üzlet- és munkatársával dolgozik együtt.
A kormánypárt a i Magyar Nemzetben megjelent cikkre utalt, amelyben a lap azt írta: Juhász Péter birtokukban lévő kampánymenetrendje szerint Hajnal Zsolt, akinek cége érintett volt a Hagyó-ügyben, több kommunikációs feladatnak is felelőse.
A Fidesz-frakció reagálásában úgy fogalmazott: „Juhász Péter, akit jogerősen kétszer ítélt el a bíróság droggal való visszaélés miatt, azzal a Hajnal Zsolttal paktált le, akinek cégei százmilliós nagyságrendben lapátoltak ki pénzt a Gyurcsány-kormánytól és a BKV-ból”.
A budapestiek nem kérnek újra az Együtt-PM paravánja mögé bújtatott Hagyó-korszakból – közölte a kormánypárti képviselőcsoport.