A német kormány megváltozott magatartása igazolja a magyar intézkedéseket

Forrás: MTI

A német kormány megváltozott magatartása igazolja azokat az intézkedéseket, amelyeket Magyarország tett a határvédelem szigorítása érdekében – jelentette ki Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke hétfőn, a röszkei határátkelőnél megtartott sajtótájékoztatón. Látható, hogy az Európai Uniónak és az EU egyes vezetőinek felelőtlen volt azon üzenete, miszerint  mindazok befogadást nyerhetnek, akik egy jobb élet reményében érkeznek Európába. Hozzátette: holnaptól az illegális határátlépés bűncselekmény, ami 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, és minden esetben kiutasítást von maga után. A politikus úgy vélekedett: az illegális bevándorlók áradatának megállítása kizárólag annak lesz köszönhető, hogy a magyar kormány már júniusban előkészítette az ehhez szükséges intézkedéseket, illetve az Országgyűlés elfogadta a szükséges törvénymódosításokat. Gulyás Gergely kérdésekre válaszolva úgy nyilatkozott: a menekültügy megoldása Európában kizárólag úgy képzelhető el, ha az EU mindenhol képes külső határait megvédeni. Ahol pedig ez szükséges, mint például Görögországban, anyagi segítség kell, amire a magyar kormány is hajlandó.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!