Forrás: MTI
Németország szerint bölcs kezdeményezés a Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárásokban érintett törvények tisztázása, és ez érdeke Magyarországnak is – mondta Guido Westerwelle német külügyminiszter kedden Berlinben Martonyi Jánossal folytatott tárgyalását követően.
Westerwelle a magyar külügyi tárca vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatón leszögezte: „komolyan kell venni" az érintett törvények körül kialakult „kétségeket, vádakat és aggodalmakat".
Hozzátette: az ügyek tisztázása mellett az is Magyarország érdeke, hogy szükség esetén igazítsák az uniós joghoz a három kifogásolt törvényt. Németország úgy véli, hogy ha hiányosságokat tár fel a brüsszeli eljárás, akkor ezeket a magyar kormánynak a lehető leggyorsabban pótolni kell – mondta Westerwelle.
Hangsúlyozta: „mi itt Európában értékközösséget alkotunk, világszerte fellépünk a demokráciáért, a jogállamiságért és a sajtószabadságért, éppen ezért alapvető fontosságú, hogy el is kötelezzük magunkat mindezen értékek mellett".