Forrás: MTI
Nemcsak intézményi, jogszabályi és professzionális, hanem nemzedéki megújulás is zajlik a közigazgatásban – mondta Navracsics Tibor miniszter a ReGeneráció - kormányzati karrierexpó 3.0 című rendezvényt megnyitva szombaton Budapesten, a Millenárison. A közigazgatási tárca vezetője úgy fogalmazott: fiatalodik a közigazgatás. Példaként említette a közigazgatási minisztériumot, ahol közlése szerint a kormánytisztviselők kétharmada negyvenévesnél fiatalabb, több idegen nyelven beszélő szakember.
Navracsics Tibor azt mondta, a közigazgatás korántsem olyan szürke, poros aktákkal teli és unalmas szféra, mint ahogyan azt sokan a közigazgatáson kívül próbálják beállítani. A közigazgatásban dolgozni küldetés – emelte ki, rámutatva: akik a közigazgatásban dolgoznak, azok a közjóért tevékenykednek, és nem a saját, személyes érdekeiknek vetik alá az egyéb céljaikat, munkájukat.
Kitért arra is, hogy a karrierexpó az elmúlt három évben rendezvénysorozattá nőtte ki magát, nyílt napokkal és regeneráció táborral. A miniszterelnök-helyettes közlése szerint a szombati rendezvényen több mint 70 standon, a minisztériumok és háttérintézmények mellett a velük stratégiai partnerségben lévő civil szervezetek is jelen vannak. A kiosztott tájékoztatófüzet adatai szerint tavaly csaknem 700 jelentkező közül 150 ösztöndíjast választottak ki, ők jelenleg két hónapos külföldi szakmai gyakorlatukat töltik.
A szombati rendezvényen az érdeklődők kerekasztal-beszélgetéseket hallhatnak a közigazgatás működéséről, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, a családpolitikáról. A honvédelmi tárca emellett egész nap különleges programokat kínál, így lesz lézeres biatlonlövészet, fegyver- és eszközbemutató, afgán ruhákat és használati tárgyakat lehet megnézni, és honvéd olimpikonokkal is találkozhatnak a kilátogatók.