Forrás: mno.hu
Kedden veszi napirendre a lehallgatások ügyét az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága – írja a szombati Népszava. Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke a lapnak elmondta: az ülés a téma miatt nem lesz nyilvános. Annyit azonban elárult, hogy meghívták a különböző, érintett titkosszolgálatok valamint a Belügyminisztérium képviselőjét. A szolgálatok az ülésre készülve megvizsgálják, a hatáskörükbe tartozó területen van-e információjuk amerikai részről történt esetleges lehallgatásokról, megfigyelésről, és így a bizottság várhatóan képet kap arról, érintett volt-e Magyarország vagy bármely politikai vezető.
A Külügyminisztérium pénteken közölte, hogy párbeszéd kezdődött a magyar és az amerikai illetékes szervek között az ügyről. Martonyi János és Victoria Nuland amerikai helyettes külügyi államtitkár megbeszélésén Martonyi kért tájékoztatást. Nuland válaszában utalt arra, hogy Barack Obama elnök sajnálatát fejezte ki, amiért az ügy beárnyékolja a transzatlanti szövetségesi viszonyt. Elmondta, hogy az amerikai elnök a történtek alapján az amerikai hírszerzési eljárások teljes körű felülvizsgálatát rendelte el, amelynek eredménye az év végére várható.