Nincs kőbe vésve a hiánycél

Forrás: MTI

Varga Mihály szerint egy hiteles és reális gazdasági program indokolttá teheti, hogy a jövő évi hiánycél ne legyen „kőbe vésve”. Az Orbán-kormány egykori pénzügyminisztere az MTI-nek adott interjújában elmondta, hogy a 2010-es költségvetéshez több száz, az önkormányzatokat, az egészségügyet és az oktatást, valamint a környezetvédelmet érintő módosító indítványt ad be a Fidesz.

A költségvetés visszavonásával kapcsolatban kifejtette: a Bajnai-kabinet által benyújtott büdzsével a Fidesz nem ért egyet, és ha kormányra kerül, vagy visszavonja, és újat alkot, vagy pótköltségvetést készít; hogy milyen technikát választanak, azt majd az adott helyzetben döntik el. Annyit előlegezett meg, hogy a pót- vagy új költségvetés előkészítésével kapcsolatos munkát már elkezdték, nem a sötétbe ugranak.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz szerint a hiánycél kőbe van-e vésve, a párt alelnöke közölte: nincs. Szerinte egy hiteles, reális gazdasági forgatókönyv mellett érdemes a hiánycélt akár nagyobb összegre venni, mert lehet olyan beruházási, munkahelyteremtő része egy programnak, amely ezt a lépést indokolttá teheti.

Kifejtette, hogy a Fideszben jelenleg két koncepció fut egymással párhuzamosan: a családi adózás rendszere, illetve az egykulcsos adóztatás. Mint mondta, majd a választási program elkészültével derül ki a végleges álláspont, de hangsúlyozta, ő maga el tud képzelni olyan megoldást, amely egyszerre érvényesíti a demográfiai és az adózási szempontokat.

Emlékeztetett, hogy a Fidesz négy alapelemre építi a gazdaságpolitikáját: hitelesség visszanyerése, fiskális konszolidáció, azaz az államháztartás rendbe tétele, versenyképesség-javító lépések, azon belül adócsökkentés és egy gazdaságpolitikai program elindítása, végül pedig az euró bevezetésének előkészítése.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!