Forrás: MTI
Nem lesz változás a magyar külpolitika irányában, folytatni fogja elődje, Martonyi János munkáját – szögezte le a Rzeczpospolita című lengyel napilapnak adott interjúban Navracsics Tibor magyar külgazdasági és külügyminiszter.
A magyar tárcavezető hétfőn egynapos hivatalos látogatást tett Varsóban, tárgyalásokat folytatott és munkaebéden vett részt Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszterrel. A konzervatív napilap csütörtöki számában megjelent, Lengyelországot és Magyarországot több köti össze, mint ami elválasztja című interjút Jaroslaw Gizinski, az újság Magyarországgal rendszeresen foglalkozó külpolitikai szerkesztője készítette.
Navracsics elmondta, hogy a magyar külpolitikát továbbra is a konszenzuson alapuló hármas prioritás határozza meg: az európai integráció, a közép-európai regionális együttműködés és a határokon túli magyar kisebbségek érdekeinek védelme és képviselete.
Rámutatott, hogy az új kormányzati struktúrában a korábban több kormányhivatal között megoszló külügyi, külgazdasági és kultúrdiplomáciai ügyek is a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz kerültek. Hangsúlyozta a keleti nyitás fontosságát. Mint elmondta, az EU jelenlegi 80 százalékos részarányát a magyar exportban a jövőben 66 százalékra mérsékelnék, a fennmaradó hányad pedig az unión kívüli országokra jutna. Ez azt jelenti, hogy a nyugati piacok megőrzése mellett bővítenék a magyar gazdaság jelenlétét az ázsiai és csendes-óceáni térségben, a szovjet utódállamokban, valamint az arab és a balkáni országokban.
Navracsics szerint a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok bővítése miatti lengyel aggodalmak indokolatlanok, ha arra vonatkoznak, hogy ez nagyobb politikai elköteleződéssel járhat együtt. Magyarország továbbra is az európai közösség tagja marad, a baráti kapcsolatok fenntartása Lengyelországgal számára alapvető fontosságú – szögezte le a külügyminiszter.