Novemberben állítják bíróság elé Kolompár Orbánt

Forrás: hirszerzo.hu, FH

Folytatódhat a Kecskeméti Városi Bíróságon a Kolompár Orbán elleni büntetőeljárás, amit korábban az EP választáson induló politikus mentelmi joga miatt függesztettek fel miután az  Országos Választási Bizottság hivatalosan is tájékoztatást adott a bíróságnak arról, hogy nem szerzett mandátumot az EP választásokon a roma politikus.

Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ)elnökét, és három társát eredetileg egy foglalkoztatási pályázaton elnyert, összesen 7,2 millió forintnyi támogatás jogosulatlan felhasználása miatt kívánták bíróság elé állítani Kecskeméten.

Az OCÖ elnöke ellen egyébként két másik ügyben is tart büntetőeljárás. Az Országos Cigány Önkormányzatnál először a Budapesti Rendőr-főkapitányság, majd a vám- és pénzügyőrség vizsgálódott. A 2003-2005 közötti időszakban visszaélésekre bukkantak a szervezet gazdálkodásában. A vám- és pénzügyőrség nemrég vádemelési javaslattal lezárta a nyomozást, az ügyészség rövidesen vádat emelhet az ügyben.

A másik ügy egy uniós pályázattal kapcsolatos, abban jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt tart az eljárás.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!