Nyakó bővítette az MSZP-és botrányok lajstromát

Forrás: MTI

Előbb-utóbb fény derül a szocialisták összes „arcpirító végkielégítési botrányára” – írta Dancsó József fideszes országgyűlési képviselő közleményében.

Az ellenzéki képviselő azzal kapcsolatban reagált, hogy Nyakó István, az MSZP szóvivője pár nappal ezelőtt arról beszélt: az MSZP szerint kilenc hónap munkaviszony után csaknem negyvenmillió forint végkielégítéssel távozott a fideszes vezetésű Orosházán a fürdő igazgatója.

Dancsó József  közleményében tudatta: Orosházán a fürdő igazgatójával éppen az előző szocialista vezetés, az MSZP által delegált igazgatósági elnök kötötte meg azt a szerződést, amelynek alapján a bíróság végül is megítélte neki a több tízmillió forintot.

„Nyakó István megint lebukott és lebuktatta pártját is. Végkielégítési botrányba próbálta keverni a Fideszt egy orosházi ügyben, de beleégett” – tette hozzá az ellenzéki képviselő. Mint írta, „előbb-utóbb fény derül a szocialisták összes arcpirító végkielégítési botrányára”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!