Nyereséges lehet Magyarországnak az olimpiai rendezés

kdnp.hu – MTI

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint akár nyereséges is lehet Magyarországnak a 2024-es olimpiai és paralimpiai játékok megrendezése.

Gulyás Gergely ezt egy külső cég által készített megvalósíthatósági tanulmányra alapozva mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.

A tanulmány „egyértelművé tette", hogy pénzügyileg megtérülhet egy jól megszervezett olimpia, ha azt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Agenda 2020 elnevezésű reformjának szellemében rendezik, amely a kisebb városokat is előtérbe helyezi.

Ez ráadásul csupán a pénzben kifejezhető nyereség, egy megfelelően kivitelezett olimpia azonban ezentúl hírnevet is szerez a világban annak az országnak, ahol azt megtartották – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

A 2024-es olimpia és paralimpia megrendezéséért Budapest mellett Róma, Párizs és Los Angeles verseng. A NOB 2017 szeptemberében, Limában dönt a házigazdáról.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!