Nyílt levélben tiltakoznak a pedagógusok

Forrás: MTI

Az országgyűlési képviselőknek írt nyílt levélben tiltakozik a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a jövő évi költségvetés közoktatást érintő megszorításai ellen. A levélben, azt kérik képviselőktől, hogy fontolják meg és akadályozzák meg a 2010-es költségvetési tervezet közoktatást érintő elvonásait.
    
Az érdekvédők elismerik, hogy az ország súlyos gazdasági bajokkal küzd, ugyanakkor kitérnek arra: a gazdaságban jelen van a túlköltekezés és a pazarlás is. Kiemelték, hogy a 2010. évi költségvetési törvénytervezet számos pontján megszorításokat, elvonásokat tartalmaz, s azok kihatnak az önkormányzatokra és a magyar közoktatás egészére.
   
„Aki a közoktatást fejleszti, az a jövőt építi, aki az elvonásokat támogatja, az a nemzeti oktatás sírját ássa” – fogalmazott a szakszervezet.
    
A PSZ a költségvetési törvénytervezet közoktatást érintő megszorításai ellen az elmúlt hetekben több nagygyűlést szervezett, s tiltakozó nyilatkozatukat 64.281 aláírással október végén juttatták el az Országgyűlés elnökéhez.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!