Októberre az államé lesz a teljes lakossági földgázpiac

Forrás: MTI

Októberig a teljes lakossági földgázpiac átvétele megtörténik, a Tigáz fogyasztóinak bekapcsolásával 3,4 millió ügyfele lesz az Első Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ) Zrt. szakmai irányítása alatt álló Főgáz Zrt.-nek – közölte a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára szerdán, a Főgáz székesfehérvári ügyfélszolgálati irodájában tartott sajtótájékoztatón.

Németh Lászlóné hangsúlyozta, hogy a lakossági árampiac állami kézbe vétele is előkészítés alatt van. Az első lépéseket megtették, kormánydöntés után pecsét és aláírás kerülhet a szükséges dokumentumokra.

Az államtitkár elmondta, hogy a távhőszolgáltatás esetében is intenzív munka zajlik. Május végére elkészül az a tanulmány, amely a bonyolult, szétaprózódott piacon elősegíti az ország 95 pontján, más-más műszaki színvonalon dolgozó távhőcégek átvételét.

Az egyik legnagyobb magyarországi település távhőcégét hamarosan megvásárolja az ENKSZ – tette hozzá, elzárkózva azonban a település megnevezésétől.

Németh Lászlóné emlékeztetett arra, hogy az állam belépése a lakossági földgáz-, áram- és távhőpiacra a rezsicsökkentés fenntarthatóságát és további csökkentések előkészítését, valamint a szolgáltatási minőség javítását hivatott elősegíteni. Mint mondta, az első lépés alig egy éve a Főgáz megvásárlása volt, mára pedig a gázpiacon 2,2 millió ügyféllel rendelkeznek.

Szólt arról is, hogy a legújabb akvizíció eredményeként – a Magyar Telekom és a GDF-Suez után – január 1-től az E.ON 610 ezres ügyfélköre is az egységes nemzeti rendszerhez kapcsolódott. Az Európában is kiemelkedő nagyságrendű integrációs folyamat okozhat problémákat, de arra megfelelően felkészültek, így az átvétellel egy időben újabb nyolc ügyfélszolgálatot nyitottak Székesfehérvár mellett Pécsett, Szekszárdon, Kaposváron, Dunaújvárosban, Veszprémben, Zalaegerszegen és Nagykanizsán – mondta, hozzátéve: a Magyar Postával együttműködve további 51 postahivatal lesz az E.ON eddigi szolgáltatási területén, ahol foglalkoznak a nemzeti közműszolgáltatással, így országosan már 300 helyen elérhetőek a személyes ügyintézési lehetőségek.

Az államtitkár kiemelte: az ellátási biztonságot javíthatja, hogy a korábbi időszakkal ellentétben a Főgáz a 2014-es üzleti év eredményét, mintegy ötmilliárd forintot teljes egészében karbantartásra fordította és nem osztalékfizetésre. Hozzátette, ez a jövőben is így lesz.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!