Forrás: MTI
Október 23-án újra lesz békemenet – adták hírül közleményükben a szervezők.
Mint írják: az 1848 a forradalom, 1956 a népfelkelés, úgy 2012 a nemzeti szuverenitásért való kiállás dátuma lett. Most az adósság béklyójából szeretnénk kitörni, és ha más értelemben is, újra áldozatokra és összefogásra van szükség, azzal együtt, hogy a történelem már többszörösen igazolta, az adós-rabszolgaság képes nemzeteket megsemmisíteni.
A békemenet elbonthatatlan közösségére további feladatok várnak: találkozzunk újból, mutassuk meg, hogy a hit segít, az erkölcs kötelez, nem maradunk adósa senkinek, még akkor sem, ha a pénzhatalom nagyurai így szeretnék.
A kommünikét azzal zárták, hogy a siker titka az összefogásban, a nemzeti összetartozásban van, mutassuk meg újra, hogy nagyon sokan vagyunk!.
A januári Békemenet Magyarországért rendezvény után a Belügyminisztérium (BM) azt közölte, négyszázezren demonstráltak a kormány mellett Budapesten. Emberemlékezet óta Magyarországon ekkora tömeg még nem demonstrált a kormány és politikája mellett – írta akkori közleményében a BM. A Hősök teréről induló tömeg élén a demonstráció szervezői, mások mellett Bayer Zsolt közíró, Bencsik András, a Magyar Demokrata című lap főszerkesztője és Széles Gábor nagyvállalkozó haladt egy kifeszített molinót tartva, amelyre magyarul és angolul az volt írva: Nem leszünk gyarmat.