Forrás: MTI
Október 7-én tartanak időközi önkormányzati választást Sopronban, ekkor töltik be a nemrégiben megüresedett önkormányzati képviselői helyet.
A városháza sajtóosztályának tájékoztatása szerint Sopronban azért kell az urnákhoz szólítani a 12. számú egyéni választókerületben a helyieket, mert az időközben fellépett összeférhetetlenség miatt lemondott mandátumáról Rádonyi László, a Fidesz-KDNP pártszövetség önkormányzati képviselője.
Rádonyi Lászlót május 11-én választották a Soproni Vízmű Zrt. vezérigazgatójává, ami összeférhetetlen képviselői megbízatásával.
A körzet eddigi képviselője 2010-ben a voksok 47,33 százalékával, négy vetélytársat megelőzve nyerte el a mandátumot.